Élménylovaglás Kisszékelyben
Aki nálunk tanul lovagolni, az minden alkalommal élményekkel, új érzetekkel fejezi be az órát, mindig sikerélménye lehet, és a lónak is.
Jöjjenek el, tegyenek egy próbát.
Élménylovaglás Kisszékelyben
Ha egy szóval kellene összefoglalnom, amivel foglalkozunk, akkor az ÉLMÉNYLOVAGLÁS szót használnám. Bármelyik lovas szolgáltatásunkat is mutatnám be, minden esetben arra törekszünk, hogy vendégeink élményekkel gazdagodva térjenek haza, és pozitív élményekért jöjjenek vissza.
Nálunk a lovak családtagok, így is bánunk velük, és a lovaglásnál is fontosnak tartjuk, hogy a lovaink komfortosan érezzék magukat. Egyaránt nagy hangsúlyt fektetünk lovaink egészségének megóvására, és teljesítményére hosszú távon. A lovasaink – legyen az kezdő vagy haladó – megtapasztalhatják azt a lovas érzést, ami egy kiegyensúlyozott ló-lovas kapcsolatot jellemez. Ezt nehéz leírni, ezt meg kell tapasztalni.
Lovardánk egy kis családi vállalkozás, 2017-ben vásároltunk a házat Kisszékelyben és 2018-tól vagyunk itt lovakkal. De a lovakkal való komoly kapcsolat 15 éve kezdődött el a lányaim révén.
Mint a legtöbb szülő, elkísértem a gyermekeimet a lovasórákra, és mint „okos” szülő, a pálya széléről magyaráztam és is, hogyan csinálják. Amíg egyszer az edző azt mondta nekem, hogy próbáljam ki. És az első órák után megtapasztalhattam, hogy ez nem is olyan könnyű, de ez egy életre szóló szerelem kezdete lett.
Onnantól kezdve ez az út egyirányú vált számomra. Pár évre rá vettünk egy lovat. Akkor és ott kezdődött komolyabban a lovaglás, mert akkor már felelősek voltunk az állatért. A gyerekek elsősorban versenyzést látták a lovaglásban, engem jobban vonzott a természet közelsége, a tereplovaglás Nyilván a sportban jelentkező kihívás a lovas tudás művelését, elmélyítését, fejlesztését követeli meg.
Ahogy végiggondolok az egész lovas pályafutásukon mindig nagyon áldottak voltunk, mert bár voltak nehézségek, de mindig kaptunk segítséget a lovas társaktól. Ez átsegített a nehézségeken. Igyekeztük mások élethelyzetéből, tapasztalataiból meríteni, tanulni.
Bennem mindig motoszkált az, hogy a lovainkkal együtt élni, a természethez közel. És készültünk is erre. Mindenből igyekeztünk tanulni, gondolkodtunk, hogyan lehetne jobban, és mi hogyan fogjuk csinálni És ezeknek az éveknek a tapasztalatai, valamint a lovas-túra vezető képzés tudásanyagának birtokában indultunk neki az önálló lótartásnak, önálló lovas vállalkozás beindításának. Nyilván rengeteg minden nehézséget a saját bőrünkön éreztük meg, ami azért egészen másféle tapasztalat.
Számunkra nagyon-nagyon izgalmas dolog a lovakról/lovaktól tanulni. Ez egy olyan élet, ahol életfogytig lehet élményeket, tapasztalatokat gyűjteni, és mindig valami újat tanulni.
Hálásak vagyunk, hogy találtunk egy olyan megközelítést a lovagláshoz ami már a kezdeti lépésektől ad egy élménylovaglást Egy olyan megközelítést, amiben rengeteg tudás van összesütve mégis végtelenül egyszerűen, kis lépésekkel kezdődik és már kezdőknek is komoly sikerélményt ad, egy lovas érzést, amit utána az ember megint és megint meg szeretne érezni. Talán ez is ez is annak a oka hogy mentálisan és fizikailag is könnyebben karban tudjuk a lovainkat tartani, de törekszünk is erre nyilván. Nem egy tömeg lovarda vagyunk ahol rengeteg vendég megfordul. Nem ez a célunk. Aki ellátogat hozzánk, az felejthetetlen élményekkel gazdagodva térjen haza. Aki nálunk tanul lovagolni, az minden alkalommal élményekkel, új érzetekkel fejezi be az órát, mindig sikerélménye lehet, és a lónak is. Szerintünk ez a hosszú távú, örömteli együttműködés titka ló és lovasa között.
Mentális és fizikai egyensúly amire törekszünk a lovainknál is ez nagyon jól össze passzol Kisszékelynek, ennek a falunak az adottságaival a természet közelsége, azzal fajta nyugodtsággal, amit itt meg lehet tapasztalni. És hogyha ezt a nyugodtságot valaki lóháton megtapasztalhatja, én azt gondolom és azt tapasztaltuk, hogy a vendégeink visszavágynak ide, visszavágnak a faluba. Persze minden lovunk egy egyéniség, mindegyikhez tartozik egy történet. Mi nem ragadtunk le egy fajtánál. Volt ilyen gondolatunk, de az élet úgy hozta, hogy ilyen színes a ló állomány, de azt gondolom ez azért jó, mert így a vendég lelki világához könnyebben passzoló lovat tudunk adni.
Jöjjenek el, tegyenek egy próbát.